BESZÁMOLÓ 2019. - 2024.
NADRAI képviselői beszámoló (2019.X.13.-2024.09.30.)
közzétéve www.nadrai.hu
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § (2) bekezdés k) pontja alapján az önkormányzati képviselő köteles kapcsolatot tartani a választópolgárokkal, akiknek évente legalább egy alkalommal tájékoztatást nyújt képviselői tevékenységéről.
Az egész várost érintő kiemelendő a koronavírusjárvány helyben történő kezelése a 2020/2021 évben. A közérdekű adatok eltitkolása, majd részleges közlése aggasztó. A tesztelési keretről szóló javaslatomat név szerinti szavazáson 5 képviselő támogatta a többségi képviselők elutasították vállalva annak minden következményét, így a járvány szétterjedése következtében a tömeges megbetegedést és nagyarányú halálozást, valamint a gazdaság leállását. A 2. és 3. hullám alatt nem volt napi helyi adatközlés, amely a városvezetés felelőssége és mulasztása. A kaposvári áldozatokról a Városháza napi szinten rendelkezett adatokkal. Hónapokig jeleztem nyilvánosan a közösségi oldalamon, hogy tarthatatlan az az álláspont, mely szerint az állam feladata az adatközlés. Az első megtartható Közgyűlésen interpellációs viszontválaszomban jeleztem, hogy a Városházán van az adatkezelő, mivel a halottvizsgálati lap tartalmazza a halál okát, amely a halotti anyakönyvezés alapdokumentuma. A vállalhatatlan magatartáson kényszerűen változtatott a válaszadó és a Közgyűlésen megtagadott konkrét választ követően pár nap múlva a sporttámogatások után az 5. percben a rádióban elárulta, hogy több mint 600 ember szorult kórházi kezelésre (2021. augusztus 23-án kérdésemre pontosította 967-re) és 333 kaposvári meghalt. Kaposvár az egyik első település, aki így közzétette ezt a minden polgárt joggal érdeklő adatot. A 4. hullám kezelésében semmit nem változtatott magatartásán a városvezetés, a tesztelési keretre ismét nemet mondtak. 1000 tesztet adtak a Vietnámi Szocialista Köztársaság városának, a döntéskor Kaposvárnak 500 teszt maradt, amit írásban közöltek is.
A járvány áldozatainak nincs emlékhelye. Számomra s Színházpark rózsalugasa lett emlékhely, amelyet a járvány alatt 31 millióért építtetett a polgármester, ingyenes lakossági tesztelés helyett.
A ciklus három bűnös döntése az ingyenes tesztelés elutasítása, a víziközmű ingyenes állami tulajdonba adása, az önkormányzati otthoni szakápolók elbocsájtása. Hibás döntés volt az államosítások további támogatása, háziorvosi ügyelet, védőnői szolgálat, hulladékgazdálkodás. Felelőtlen és felesleges döntés volt a közvilágítás közel felének lekapcsolása. Átgondolatlan volt a buszjáratok vonalhálózatának átalakítása, a járatok közel felének megszüntetése.
A brutális áremelkedés idején vétek volt halogatni a szociális rendelet módosítását, amelyet kétszer javasoltam önálló rendelettervezetek benyújtásával. Végül harmadszorra a polgármester elrendelte a módosítás benyújtását. Nehéz időkben a taktikázás nem indokolható.
Többszöri javaslatomra a visszavásárlási jog határozatlan idejű kikötését elrendelte a polgármester és az értékbecsléseket is nyilvánosságra hozták.
Szemléletváltásra van szükség az ingatlanhasznosításban a város körüli iparterületeknél. Nem az eladás, hanem a bérbeadás biztosít a városnak beleszólási lehetőséget, ha a gyárak a gazdasági gyors változások miatt leállnak. Intő példa a Textilművek évtizede kálváriája.
Az indítványok és felszólalások számokban valamennyi megtalálható a www.nadrai.hu oldalamon:
2019. október 13. napján tartott önkormányzati választás óta eltelt idő tanulságos, a rendszerváltás óta a demokratikus hagyományok egészítették ki a jogi szabályozást. További tanulságokat hozott a veszélyhelyzet, a Közgyűlés üléseinek hiánya. Az egyes napirendekhez fűzött konkrét javaslataimat a www.nadrai.hu oldal tartalmazza.
A negatív változások:
- írásban benyújtott interpellációra/kérdésre 2020.09.24. óta nem adnak írásban választ,
- érdemi válasz sokszor hiányzik (333 kaposvári halt meg a járványban, de nincs válasz)
- a név szerinti szavazási kérés megtagadása (kisebbségvédelmi szabály 2020.01.30.),
- cenzúra, félretájékoztatás (2020.09.24. Közgyűlési felvétel ismételt feltöltésekor letörölték az interpellációk és napirend utáni hozzászólást)
- elhallgatás (többször hangoztatott napi járványadatok begyűjtése mellett, azt nem osztja meg, a koronavirus.kaposvar.hu 200.000 Ft-ból feleslegesen hozták létre 2021.07.22.-2021.12.03-ig nem működött) ,
- önkényes, Közgyűlési döntéssel ellentétes ülés összehívás (2021.06.18.)
- rendkívüli ülés összehívása a képviselői jogok gyakorlásának kizárásával (tudatos megakadályozása interpelláció benyújtásának 2021.11.08., 2021.11.24.,2021.12.16.)
- utolsó pillanatban kiküldött hiányos előterjesztések,
- átláthatatlan költségvetési gazdálkodás (sporttámogatások különböző jogcímeken, céghálóba ellenőrizetlenül átáramoltatott költségvetési források kivonva az ellenőrzés alól)
- polgármester átruházott hatáskörében hozott döntésekhez Közgyűlési asszisztálás, álszavazás,
- már a youtube közösségi videó megosztón nem lehet visszanézni a Közgyűlési felvételeket, mert nem töltik fel, mint korábban
- személyeskedés keretében nyilvános ülésen különös személyes adatra kérdez rá az előterjesztő, aki nem kérdezhet, mivel a Közgyűlés szerve, ezzel szemben válaszadásra kötelezett
- az előterjesztő által birtokolt, illetve hozzáférni jogosult adatokat nem osztja meg a képviselőkkel, hanem más szervezethez irányítja pl. tőkealap bizottságba, illetve önkormányzati cégek felügyelő bizottságaiba delegáltak tiszteletdíja
- interpellációra adott elégtelen válaszok többségi megszavazása
- 3 főállású alpolgármester havi több mint egy millióért, ami tovább nő
- polgármester bérét 30%-kal emelte az országgyűlés
- polgármester veje önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetőjévé választották
- a veszélyhelyzet alatt:
- nem nyilvánosak az előterjesztések csak a képviselők kapják,
- nincs visszajelzés,
- nincs közzétéve a képviselők véleménye, nem készül emlékeztető sem.
Pozitív változások:
- a veszélyhelyzet alatt:
- több képviselői javaslatom került elfogadásra, mint Közgyűlésen (nincs kamera, nem kell szerepet játszani az előterjesztőnek)
- napirend utáni felszólalásra zárt ülést követően ad szót, most már megvárja a kamerákat, mivel nyílt ülésen hangzik el,
- a név szerinti szavazási szabályokat gúnyolja színpadias hisztivel, de meghajolt (tesztelési keret, képviselők ingyen parkolásának megszüntetése, járványadat-szolgáltatás)
- bocsánatot is kér, ha indulatos elutasító kirohanása után sikerül elmagyarázni neki, mi a módosító javaslat tartalma és támogatja
- tiszteletét fejezi ki a következetes és megalapozott álláspont képviseletéért (a külföldön alacsonyabb halálozást eredményező általános ingyenes tesztelés ismételt beterjesztésekor)
Köszönöm az itt élők bizalmát az elmúlt öt évben és korábbi szavazataim megsokszorozását a 2024. évi választáson!