BESZÁMOLÓ 2019. - 2025.
NADRAI képviselői beszámoló (2019.X.13.-2025.09.30.)
közzétéve www.nadrai.hu
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § (2) bekezdés k) pontja alapján az önkormányzati képviselő köteles kapcsolatot tartani a választópolgárokkal, akiknek évente legalább egy alkalommal tájékoztatást nyújt képviselői tevékenységéről.
A 2024. évi önkormányzati választáson a város egészének szavazatai alapján megtöbbszöröződött a személyemre voksolók száma. Nálam nem pártlogóra szavaznak az itt élők. Az öt éves munka eredménye, amelyet bárki megtekinthet, akit érdekel, hogy születnek a döntések a városban.
Az eltelt egy évben a Közgyűlési többséget felhasználó polgármester nyolcadik ciklusát további szigorítással kezdte. Először korlátozta az interpellációk számát és egy hét helyett két héttel korábban kell benyújtani, mint a Közgyűlés napja. Ülésenként egy képviselő már csak egy interpellációt nyújthat be, amely ellentétes az önkormányzati törvénnyel. Majd saját képviselőivel alákérdezteti önmagát, akik hálásan köszönik a választ. Általában megvalósuló egy-egy közterület javítását indítványozzák, amelyre a válasz a kiválasztott kivitelezőt és a várható átadás napját közlik. Az interpelláció a végrehajtó hatalom ellenőrzését szolgálja demokratikus működés esetén.
A diktatórikus hatalomgyakorlás is használja legitimációs eszközként, mintha lenne felette ellenőrzés. Akár a polgármester megírathatja magának az interpellációs kérdést, amire kénye-kedve szerint válaszol, ugyanúgy, mint az alákérdezős interjúk során, amikor a riporter szerepét alakító az előre megkapott kérdéseket felolvassa.
Ez a helyzet más képviseleti módszert igényel. Meghívóban szereplő napirendi pontokhoz konkrét indítványok, határozati javaslatok vagy rendeletmódosítások formájában. Ehhez egy képviselőnek képesnek kell lennie rendeletet írni és ismerni az önkormányzat működésének összefüggéseit. Végzettség és szakmai tapasztalat nélkül az itt élőknek egy képviselő semmit nem ér, csupán egy szórakoztató like vadászatra alkalmas.
A polgármester képviselői leszavazva a javaslatokat ugyanúgy színt vallanak függőségi viszonyukról, amikor az itt élőknek tett ígéreteket vagy általuk kért ügyeket elkaszálnak. Az ötéves önkormányzati programhoz benyújtott több mint negyven önálló indítványomat először egyben szavazták le. Majd az éves költségvetéshez egyenként beadott javaslatokról már név szerint szavaztak vállalva arcukkal és nevükkel az itt élőkkel való szembenállásukat. A név szerinti szavazás lehetőségét a frakción kívüli képviselők támogató aláírásával tudtam benyújtani. Ez a szavazás hasonlóságot mutat a korábbi ciklusban egy ülésre benyújtott kb. 20 interpelláció tárgyalásával, amikor a polgármester elmenekült az ülésvezetési feladat elől. Így a polgármester az általa benyújtott 2025. évi költségvetést sem szavazta meg. Mire visszamerészkedett az irodájából már vége volt a szavazásoknak. Ezt egyik munkahelyen sem tehetné meg. Máshol nem is emelkedett volna a havija félév alatt három helyettesével több mint egy millióval. A januári emelést visszamenőleg 2024. október 1-től kapják, ez sem fordul elő más munkahelyeken. 2025 júliusától a négy városvezető havonta 11,6 millióba, plusz munkáltatói járulékba kerül az itt élőknek, ami 80 közmunkás bére. A soha nem látott emelés után a hat központi óvodát összevonták. Kaposváron már csak egy óvodavezető van, öt vezető bérét már nem kell tervezni a költségvetésben. Húsz fős kabinet és polgármesteri megbízott, udvari fotós, sofőrök egy önkormányzati ciklusban lehet, hogy egymilliárdjába kerül az itt élőknek?
Az önkormányzati feladatok finanszírozása, dolgozók bére már nem mutat ilyen nagyvonalúságot. Ezt érzékelik az itt élők, amikor a város utcáit járva pusztuló szökőkutakat látnak a szökőkutak városában. A szavak és a tettek nem találkoznak.
Az előző önkormányzati ciklus rövid összefoglalója:
Az egész várost érintő kiemelendő a koronavírus-járvány helyben történő kezelése a 2020/2021 évben. A közérdekű adatok eltitkolása, majd részleges közlése aggasztó. A tesztelési keretről szóló javaslatomat név szerinti szavazáson 5 képviselő támogatta a többségi képviselők elutasították vállalva annak minden következményét, így a járvány szétterjedése következtében a tömeges megbetegedést és nagyarányú halálozást, valamint a gazdaság leállását. A 2. és 3. hullám alatt nem volt napi helyi adatközlés, amely a városvezetés felelőssége és mulasztása. A kaposvári áldozatokról a Városháza napi szinten rendelkezett adatokkal. Hónapokig jeleztem nyilvánosan a közösségi oldalamon, hogy tarthatatlan az az álláspont, mely szerint az állam feladata az adatközlés. Az első megtartható Közgyűlésen interpellációs viszontválaszomban jeleztem, hogy a Városházán van az adatkezelő, mivel a halottvizsgálati lap tartalmazza a halál okát, amely a halotti anyakönyvezés alapdokumentuma. A vállalhatatlan magatartáson kényszerűen változtatott a válaszadó és a Közgyűlésen megtagadott konkrét választ követően pár nap múlva a sporttámogatások után az 5. percben a rádióban elárulta, hogy több mint 600 ember szorult kórházi kezelésre (2021. augusztus 23-án kérdésemre pontosította 967-re) és 333 kaposvári meghalt. Kaposvár az egyik első település, aki így közzétette ezt a minden polgárt joggal érdeklő adatot. A 4. hullám kezelésében semmit nem változtatott magatartásán a városvezetés, a tesztelési keretre ismét nemet mondtak. 1000 tesztet adtak a Vietnámi Szocialista Köztársaság városának, a döntéskor Kaposvárnak 500 teszt maradt, amit írásban közöltek is.
A járvány áldozatainak nincs emlékhelye. Számomra s Színházpark rózsalugasa lett az emlékhely, amelyet a járvány alatt 31 millióért építtetett a polgármester, ingyenes lakossági tesztelés helyett.
A ciklus három bűnös döntése az ingyenes tesztelés elutasítása, a vízi-közmű ingyenes állami tulajdonba adása, az önkormányzati otthoni szakápolók elbocsájtása. Hibás döntés volt az államosítások további támogatása, háziorvosi ügyelet, védőnői szolgálat, hulladékgazdálkodás. Felelőtlen és felesleges döntés volt a közvilágítás közel felének lekapcsolása. Átgondolatlan volt a buszjáratok vonalhálózatának átalakítása, a járatok közel felének megszüntetése.
A brutális áremelkedés idején vétek volt halogatni a szociális rendelet módosítását, amelyet kétszer javasoltam önálló rendelettervezetek benyújtásával. Végül harmadszorra a polgármester elrendelte a módosítás benyújtását. Nehéz időkben a taktikázás nem indokolható.
Többszöri javaslatomra a visszavásárlási jog határozatlan idejű kikötését elrendelte a polgármester és az értékbecsléseket is nyilvánosságra hozták.
Szemléletváltásra van szükség az ingatlanhasznosításban a város körüli iparterületeknél. Nem az eladás, hanem a bérbeadás biztosít a városnak beleszólási lehetőséget, ha a gyárak a gazdasági gyors változások miatt leállnak. Intő példa a Textilművek évtizede kálváriája.
Az indítványok és felszólalások számokban valamennyi megtalálható a www.nadrai.hu oldalamon:
2019. október 13. napján tartott önkormányzati választás óta eltelt idő tanulságos, a rendszerváltás óta a demokratikus hagyományok egészítették ki a jogi szabályozást. További tanulságokat hozott a veszélyhelyzet, a Közgyűlés üléseinek hiánya. Az egyes napirendekhez fűzött konkrét javaslataimat a www.nadrai.hu oldal tartalmazza.
A negatív változások:
írásban benyújtott interpellációra/kérdésre 2020.09.24. óta nem adnak írásban választ,
érdemi válasz sokszor hiányzik (333 kaposvári halt meg a járványban, de nincs válasz)
a név szerinti szavazási kérés megtagadása (kisebbségvédelmi szabály 2020.01.30.),
cenzúra, félretájékoztatás (2020.09.24. Közgyűlési felvétel ismételt feltöltésekor letörölték az interpellációk és napirend utáni hozzászólást)
elhallgatás (többször hangoztatott napi járványadatok begyűjtése mellett, azt nem osztja meg, a koronavirus.kaposvar.hu 200.000 Ft-ból feleslegesen hozták létre 2021.07.22.-2021.12.03-ig nem működött) ,
önkényes, Közgyűlési döntéssel ellentétes ülés összehívás (2021.06.18.)
rendkívüli ülés összehívása a képviselői jogok gyakorlásának kizárásával (tudatos megakadályozása interpelláció benyújtásának 2021.11.08., 2021.11.24.,2021.12.16.)
utolsó pillanatban kiküldött hiányos előterjesztések,
átláthatatlan költségvetési gazdálkodás (sporttámogatások különböző jogcímeken, céghálóba ellenőrizetlenül átáramoltatott költségvetési források kivonva az ellenőrzés alól)
polgármester átruházott hatáskörében hozott döntésekhez Közgyűlési asszisztálás, álszavazás,
már a youtube közösségi videó megosztón nem lehet visszanézni a Közgyűlési felvételeket, mert nem töltik fel, mint korábban
személyeskedés keretében nyilvános ülésen különös személyes adatra kérdez rá az előterjesztő, aki nem kérdezhet, mivel a Közgyűlés szerve, ezzel szemben válaszadásra kötelezett
az előterjesztő által birtokolt, illetve hozzáférni jogosult adatokat nem osztja meg a képviselőkkel, hanem más szervezethez irányítja pl. tőkealap bizottságba, illetve önkormányzati cégek felügyelő bizottságaiba delegáltak tiszteletdíja
interpellációra adott elégtelen válaszok többségi megszavazása
3 főállású alpolgármester havi több mint egy millióért, ami tovább nő
polgármester bérét 30%-kal emelte az országgyűlés
polgármester veje önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetőjévé választották
a veszélyhelyzet alatt:
nem nyilvánosak az előterjesztések csak a képviselők kapják,
nincs visszajelzés,
nincs közzétéve a képviselők véleménye, nem készül emlékeztető sem.
2024-től
napirend utáni hozzászólás megszüntetése
interpellációk számának törvénnyel ellentétes korlátozása, beadási idő duplájára emelése
alákérdezés valódi interpellációk helyett, a végrehajtó hatalom ellenőrzésének ez az eszköze nevetség tárgya lett
az új képviselők lenézése, eszközként használva kötelező szavazásokra
három főállású alpolgármester rekord magas, visszamenőleges bérezése a polgármesterrel együtt, elszakadva a képviselőktől és a Városházán dolgozóktól
az ülésvezetés szabályainak sorozatos megsértése, a felszólalók személyeskedő, negatív minősítése, amelyre nem reagálhatnak
Turisztikai Kft. ésszerűtlen és gazdaságtalan működtetése az itt élők pénzén
Pozitív változások:
a veszélyhelyzet alatt:
több képviselői javaslatom került elfogadásra, mint Közgyűlésen (nincs kamera, nem kell szerepet játszani az előterjesztőnek)
napirend utáni felszólalásra zárt ülést követően ad szót, most már megvárja a kamerákat, mivel nyílt ülésen hangzik el,
a név szerinti szavazási szabályokat gúnyolja színpadias hisztivel, de meghajolt (tesztelési keret, képviselők ingyen parkolásának megszüntetése, járványadat-szolgáltatás)
bocsánatot is kér, ha indulatos elutasító kirohanása után sikerül elmagyarázni neki, mi a módosító javaslat tartalma és támogatja
tiszteletét fejezi ki a következetes és megalapozott álláspont képviseletéért (a külföldön alacsonyabb halálozást eredményező általános ingyenes tesztelés ismételt beterjesztésekor)
2024-től
cégek vezetőinek cseréjével remény a jobb munkavégzésre, ezzel az eddigi hibák elismerése
Köszönöm az itt élők bizalmát az elmúlt időben, személyemre adott szavazatok megsokszorozása a 2024. évi választáson ad erőt a folytatáshoz!
2024-2029 közötti önkormányzati program című előterjesztéshez
Kiegészítő határozati javaslat:
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése vállalja, hogy a 2024-2029 közötti önkormányzati ciklusban a polgármester által tett választási ígéreteket, valamint a lakossági fórumokon felvetett az itt élők által kért fejlesztéseket megvalósítja. Az éves költségvetésben ezen fejlesztések forrását és megvalósítási szakaszait rögzíti. A tervezést megelőzően az érintett lakossági körrel személyes jelenlétet biztosító fórumon és írásban is egyeztet, megvalósítva a közösségi tervezést és biztosítva ezzel a fenntarthatóságot.
Emléket állít a II. világháború óta legtöbb kaposvári halálát követelő koronavírus-járvány áldozatainak.
Felmérést készít az önkormányzat az itt élők jövedelmének (bér, nyugdíj) vásárlóértékének alakulásáról, ez alapján határozza meg a bérek emelésének szükséges mértékét, amelyet képvisel a minimálbér meghatározásánál a kormány felé az önkormányzati szövetségi rendszerén keresztül. A jövedelmek emelése, majd annak elinflálása csak kommunikáció, de nem okoz érdemi javulást.
Felmérést készít az önkormányzat az itt élők gyermekvállalását befolyásoló tényezőkről (munkahelyek biztonsága, tervezhető bérezés, lakhatási költségek, nevelési, fenntartási költségek, közösségi szórakozás) és ennek alapján tervet készít, majd annak megvalósítási ütemezését nyilvánosságra hozza.
Felmérést készít az önkormányzat az itt élők idősek körében, annak érdekében, hány idősotthoni férőhelyre lesz szükség és ennek alapján tervet készít, majd annak megvalósítási ütemezését nyilvánosságra hozza.
A városi egészségügyi szűrőprogramot összekapcsolja a terápiás ellátással, hogy egységes képet kapjon arról, milyen források hiányoznak a betegellátásból. Ez alapján tervet készít a Kaposvári Egészségügyi Program keretében, hogy minél hamarabb jussanak az itt élők ellátáshoz. Erre a célra orvosok, ápolók bérének kiegészítésére, új szakemberek alkalmazására külön alapot hoz létre, amelyet mindenki számára nyitottá tesz. Annak felhasználásáról évente tájékoztatja az itt élőket.
Felmérést készít az önkormányzat az itt élő és a bejáró munkavállalók képzettségéről, egyeztetve a munkaadókkal, ez alapján nyilvánosságra hozza a vendégmunkások várható számát. Tervet készít, annak érdekében, hogy elsősorban hazai munkavállalók telepedjenek le a városban. Figyelemmel kiséri és rendszeresen tájékoztatja az itt élőket, hogy mely munkaadóknál, milyen számú, mely országokból és mennyi időre érkeznek külföldi munkavállalók. A munkáltatókkal közösen programot alkot a vendégmunkások zavartalan itt tartózkodása érdekében.
A közvilágítás helyreállítása érdekében valamennyi köztéri lámpát üzembe helyezteti, kötelezi az önkormányzati céget, hogy meghibásodás esetén a bejelentőnek 48 órán belül választ adjon a hiba várható elhárításáról, majd annak megtörténtéről.
A közvilágítást átalakításának tervét és ütemezését nyilvánosságra hozza. Olyan közvilágításra van szükség, amely a járdákat megfelelően világítja meg. Az emberi szemet nem zavaró, megszokott sárga fénnyel, amely minimális fényszennyezést okoz.
Újabb ezer parkolót létesít a lakótelepeken. A modern technológiát igénybe véve a legoptimálisabb helykihasználásnak megfelelően felfesti a parkolóhelyeket.
Közösségi épületet biztosít ingyenesen a fiatalok részére, biztosítva a fiatalok igényeinek megfelelő kikapcsolódást.
Rendeletet alkot a klímaberendezések telepítési szabályairól, amely a leghatékonyabb hűtési megoldást tartalmazza lakóövezetenként. A távfűtő rendszer korszerűsítése keretében kívánja megvalósítani a távhűtést a környezetvédelem és a klímaváltozás figyelembevételével.
Nyilvánosságra hozza a kaposvári ivóvízhálózat felújításának (vezetékmosások) tervét és ütemezését.
Nyilvánosságra hozza a kaposvári csapadékvízrendszer tisztításának tervét és ütemezését.
Nyilvánosságra hozza az utak, járdák felújítási tervét és ütemezését.
Visszaállítja a kaposvári buszvonalak járatszámait, ahhoz igazítja az új járatvonalakat.
A buszmegállók elnevezését aktualizálja és jellemző helyszínekhez köti.
A buszmenetrendet és a járatvonalakat az igényekhez igazítja és összehangolja a vasúti és más buszmenetrendekkel.
Nyilvánosságra hozza a kaposvári zöldfelületek állapotának felmérése után azok megújítási tervét és ütemezését (metszések, kivágások, telepítések)
Nyilvánosságra hozza a falevelek összegyűjtésének és elszállításának tervét és ütemezését.
A Kaposvárt Szigetvárral összekötő kétszer két sávosra tervezett elkerülő- és gyorsforgalmi út nyomvonalának tervezését folyamatosan nyomon követi, arról a lakókat tájékoztatja.
A kaposvári egyetem központja és Toponár között megvalósítja a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedést, a megfelelő közvilágítással.
Kaposvár és a Kaposfüred között megvalósítja a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedést, a megfelelő közvilágítással.
Kaposfüredre vezető elektromos vezeték zavartalan működtetése érdekében felszólítja a szolgáltatót, hogy a fametszéseket végezze el. Amennyiben ez nem történik meg, azt a szolgáltató költségére elvégezteti, egyben felszólítja a szolgáltatót, hogy a megfelelő szolgáltatás nyújtásáig ne számlázzon az érintettek felé rendszerhasználati díjat.
Tüskeváron kiépíti a megfelelő csapadékvíz elvezetési rendszert.
Teljes szélességében felújítja, megfelelő csapadékvíz elvezetési rendszerrel a Zselickertváros és Töröcskére vezető utat.
A donneri és cseri városrészekben közösségi épületet biztosít ingyenesen az itt élők részére, biztosítva az igényeinek megfelelő kikapcsolódást és közösségi szolgáltatásokat.
Kaposfüreden a Napsugár Otthonnal szembeni területen, Toponáron az iskola és a futballpálya közötti részen sportpályát és szabadtéri közösségi teret alakít ki.
Lakótelepi dühöngők területének megújítási tervének elkészítése, ütemezése és nyilvánossá tétele.
Gyorshajtások visszaszorítása érdekében kezdeményezett jogszabály-módosítás eredményének ellenőrzése, mit gondolnak az itt élők. Sebességmérők, fekvőrendőrök telepítésének tervét és ütemezését nyilvánosságra hozni.
Akadálymentesítési terv elkészítése és ütemezése, majd nyilvánosságra hozatala.
Zártkertek infrastrukturális és közösségépítési tervének elkészítése, ütemezése és nyilvánosságra hozatala.
Sorszám
Indítványok a 2024-től kezdődő önkormányzati ciklusra
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kaposvárt Szigetvárral összekötő kétszer két sávosra tervezett elkerülő- és gyorsforgalmi út nyomvonalának tervezését folyamatosan nyomon követi, arról a lakókat tájékoztatja.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése felmérést készít az önkormányzat az itt élők jövedelmének (bér, nyugdíj) vásárlóértékének alakulásáról, ez alapján határozza meg a bérek emelésének szükséges mértékét, amelyet képvisel a minimálbér meghatározásánál a kormány felé az önkormányzati szövetségi rendszerén keresztül. A jövedelmek emelése, majd annak elinflálása csak kommunikáció, de nem okoz érdemi javulást.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése visszaállíttatja a kaposvári buszvonalak járatszámait, ahhoz igazíttatja az új járatvonalakat.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése akadálymentesítési terv elkészítése és
ütemezése, majd nyilvánosságra hozatala. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése újabb ezer parkolót létesít a lakótelepeken. A modern technológiát igénybe véve a legoptimálisabb helykihasználásnak megfelelően felfesti a parkolóhelyeket. 2025-ben ennek tervét és ütemezését nyilvánosságra hozza a polgármester választási ígérete alapján, mivel 2024-re nem valósította meg az általa kért csapat dr. Pintér Rómeó alpolgármester vezetésével.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli a buszmegállók elnevezésének aktualizálását és jellemző helyszínekhez kötését.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli a buszmenetrendet és a járatvonalakat az igényekhez igazítsa az üzemeltető és hangolja össze a vasúti és más
buszmenetrendekkel.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvánosságra hozza a kaposvári
csapadékvízrendszer tisztításának tervét és ütemezését.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a lakótelepi dühöngők területének megújítási tervének elkészítése, ütemezése és nyilvánossá tétele. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a donneri és cseri városrészekben közösségi épületet biztosít ingyenesen az itt élők részére, biztosítva az igényeinek megfelelő kikapcsolódást és közösségi szolgáltatásokat. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a városi egészségügyi szűrőprogramot összekapcsolja a terápiás ellátással, hogy egységes képet kapjon arról, milyen források hiányoznak a betegellátásból. Ez alapján tervet készít a Kaposvári Egészségügyi Program keretében, hogy minél hamarabb jussanak az itt élők ellátáshoz. Erre a célra orvosok, ápolók bérének kiegészítésére, új szakemberek alkalmazására külön alapot hoz létre, amelyet mindenki számára nyitottá tesz. Annak felhasználásáról évente tájékoztatja az itt élőket.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvánosságra hozza a kaposvári
zöldfelületek állapotának felmérése után azok megújítási tervét és ütemezését (metszések, kivágások, telepítések)
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvánosságra hozza a falevelek
összegyűjtésének és elszállításának tervét és ütemezését.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése felmérést készít az önkormányzat az itt élők gyermekvállalását befolyásoló tényezőkről (munkahelyek biztonsága, tervezhető bérezés, lakhatási költségek, nevelési, fenntartási költségek, közösségi szórakozás) és ennek alapján tervet készít, majd annak megvalósítási ütemezését nyilvánosságra hozza.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése gyorshajtások visszaszorítása érdekében kezdeményezett jogszabálymódosítás eredményének ellenőrzése, mit gondolnak az itt élők. Sebességmérők, fekvőrendőrök telepítésének tervét és ütemezését nyilvánosságra hozza. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Kaposfüredre vezető elektromos vezeték zavartalan működtetése érdekében felszólítja a szolgáltatót, hogy a fametszéseket végezze el. Amennyiben ez nem történik meg, azt a szolgáltató költségére elvégezteti, egyben felszólítja a szolgáltatót, hogy a megfelelő szolgáltatás nyújtásáig ne számlázzon az érintettek felé rendszerhasználati díjat. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
.. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Kaposvár és a Kaposfüred között megvalósítja a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedést, a megfelelő közvilágítással. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése felmérést készít az önkormányzat az itt élők idősek körében, annak érdekében, hány idősotthoni férőhelyre lesz szükség és ennek alapján tervet készít, majd annak megvalósítási ütemezését nyilvánosságra hozza.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megduplázza a Kaposfüredi Településrészi Önkormányzat 2025. évi keretét, mivel évtizedek óta bázis szinten tervezett keretösszeg jelentős értékvesztést szenvedett.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Kaposfüreden a Napsugár Otthonnal szembeni területen, Toponáron az iskola és a futballpálya közötti részen sportpályát és szabadtéri közösségi teret alakít ki. A Desedán a postaládáknál a Hullám utcában közösségi teret alakít ki. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megduplázza a Kaposszentjakab Településrészi Önkormányzat 2025. évi keretét, mivel évtizedek óta bázis szinten tervezett keretösszeg jelentős értékvesztést szenvedett.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése rendeletet alkot a klímaberendezések telepítési szabályairól, amely a leghatékonyabb hűtési megoldást tartalmazza lakóövezetenként. A távfűtő rendszer korszerűsítése keretében kívánja megvalósítani a távhűtést a környezetvédelem és a klímaváltozás figyelembevételével.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése emléket állít a II. világháború óta legtöbb kaposvári halálát követelő koronavírus-járvány áldozatainak.
köztisztviselők illetményalap emelése rendeletmódosítás
köztisztviselők illetmény-kiegészítésének emelése rendeletmódosítás
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése közösségi épületet biztosít ingyenesen a fiatalok részére, biztosítva a fiatalok igényeinek megfelelő kikapcsolódást. A polgármester választási ígéreteiben régóta szerepel. A TEGNAP? MA? HOLNAP! kiadvány rendszeres ígérete. A tervezés és megvalósítás ütemezését az igények felmérését követően a soron következő költségvetésmódosításkor rögzíti.
…….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a közvilágítás helyreállítása érdekében valamennyi köztéri lámpát üzembe helyezteti, kötelezi az önkormányzati céget, hogy meghibásodás esetén a bejelentőnek 48 órán belül választ adjon a hiba várható elhárításáról, majd annak megtörténtéről.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a közvilágítást átalakításának tervét és
ütemezését nyilvánosságra hozza. Olyan közvilágításra van szükség, amely a járdákat
megfelelően világítja meg. Az emberi szemet nem zavaró, megszokott sárga fénnyel, amely minimális fényszennyezést okoz.
5. A Közgyűlés megállapítja, hogy a polgármester illetménye a Magyarország helyi
önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 71.§. (2) és (4a) bekezdése, valamint 146/M.§-a alapján 2024. október 15. napjától havonta bruttó 2.651.000, - Ft, költségtérítése a Mötv. 71.§. (6) bekezdése alapján havonta 397.650, - Ft.
.. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megduplázza a Toponár Településrészi
Önkormányzat 2025. évi keretét, mivel évtizedek óta bázis szinten tervezett keretösszeg jelentős értékvesztést szenvedett.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése teljes szélességében felújítja, megfelelő csapadékvíz elvezetési rendszerrel a Zselickertváros és Töröcskére vezető utat. Az elkészült szakasz után a további tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a kaposvári egyetem központja és Toponár között megvalósítja a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedést, a megfelelő közvilágítással. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megduplázza a Töröcske Településrészi Önkormányzat 2025. évi keretét, mivel évtizedek óta bázis szinten tervezett keretösszeg jelentős értékvesztést szenvedett.
.. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Tüskeváron kiépíti a megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert. Ennek tervezési és forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvánosságra hozza az utak, járdák
felújítási tervét és ütemezését.
….. A Közgyűlés felkéri a jegyzőt, hogy a Polgármesteri Hivatal azon dolgozói számára dolgozzon ki bértáblát, akiknek a jövedelme nem a köztisztviselői illetményalap alapján képződik és terjessze a Közgyűlés elé. A bértábla elfogadásáig a rendkívüli megélhetési válság miatt inflációs bérkiegészítést állapítson meg a legalacsonyabb bérekkel rendelkezők számára, egyeztetve a dolgozói érdek-képviselettel annak összegéről és formájáról.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvánosságra hozza a kaposvári
ivóvízhálózat felújításának (vezetékmosások) tervét és ütemezését.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése felmérést készít az önkormányzat az itt élő és a bejáró munkavállalók képzettségéről, egyeztetve a munkaadókkal, ez alapján
nyilvánosságra hozza a vendégmunkások várható számát. Tervet készít, annak érdekében, hogy elsősorban hazai munkavállalók telepedjenek le a városban. Figyelemmel kiséri és rendszeresen tájékoztatja az itt élőket, hogy mely munkaadóknál, milyen számú, mely országokból és mennyi időre érkeznek külföldi munkavállalók. A munkáltatókkal közösen programot alkot a vendégmunkások zavartalan itt tartózkodása érdekében.
….. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli zártkertek infrastrukturális és
közösségépítési tervének elkészítését. és nyilvánosságra hozatalát. Ennek tervezési és
forrásütemezését a költségvetésben rögzíti.
3. A Közgyűlés a foglalkoztatási jogviszonyban álló alpolgármesterek illetményét a Mötv. 80.§. (1) bekezdése szerint 2024. október 15. napjától a polgármester illetményének 70%-ában, havonta 1.855.700- Ft-ban állapítja meg, költségtérítésük a Mötv. 80.§. (3) bekezdése alapján havonta 278 400 - Ft.