Kaposvár - Kaposfüred és a Kaposvár -Toponár közötti kerékpárút

KÉPVISELŐI MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY

            Előterjesztés az önkormányzat 2025. évi költségvetésének módosításáról

….kiegészítő határozati javaslat

…….. A Közgyűlés úgy dönt, hogy forrást biztosít a polgármester itt élőknek tett ígéretére a Kaposvár - Kaposfüred és a Kaposvár -Toponár közötti kerékpárút megvalósítására, a tartalékkeret terhére.

A polgármester több alkalommal ígéretet tett a Zöld Fűtőmű és a MOL kút között hiányzó szakasz ideiglenes zúzottköves útra, ami nem készült el. Választási kampányígérete alapján, 2024. június 20-án kiírja a közbeszerzést a Kaposfüredre vezető kerékpárútra. Tájékoztatta az itt élőket, hogy: „Még ebben az évben [2024] folytatódik a kerékpárutak építése két új szakasszal. Az egyik a Raktár utcai körforgalomtól Kaposfüredig, a másik Kaposvári Villamossági Gyártól Toponárig tart majd, érintve az egyetemet. A kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzés folyamatban, az építkezés már ősszel elkezdődhet – hangsúlyozta a városvezető.”…„A Kaposfüredre vezető kerékpárút 1116 méter, míg a Guba Sándor utcából induló Toponárig tartó szakasz 1223 méter hosszú lesz.”

Felelős: Szita Károly ígérgető, most azt teljesítő polgármester

Közreműködik: dr. Csillag Gábor jegyző

Határidő: közbeszerzés kiírása (2024. június 20. volt) most 2025. május 1. a Munka ünnepe

                 kerékpárutak kiváló minőségben átadása 2025. szeptember 22.

Megvalósulást felügyelő: Nagy Attila és Vörös Péter körzeti képviselők (már üdvözölték)

                                         Erdélyi Ákos tanácsnok (már bejelentette, hogy megépül)

Indokolás

2024. szeptember 12-én utolsó e témában benyújtott, még a jogellenes korlátozás előtt benyújtott interpellációm, így szólt:

„A kaposfürediek és az arra közlekedők érdekében kérdezem:

2021. június 18-án és november 25-én kérdést, majd azt követően interpellációkat intéztem Polgármester úrhoz, amely így hangzott: „Évek óta lakossági igényként jelentkező Füredi laktanya végéig lévő szilárd burkolatú belső út és a MOL kút közötti kb. 150 méteres biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas szilárd burkolatú út mikor lesz kész? Ezzel megvalósítható, hogy Kaposvár és Kaposfüred között gyalogosan és kerékpárral is biztonságosan közlekedhessenek az itt élők.” 

A 2021. december 7-én közmeghallgatáson szintén elhangzott, hogy 2021. október 19-én a kérdéses szakaszon halálos kimenetelű biciklis gázolás történt. Polgármester úr azt ígérte a közmeghallgatáson, hogy amíg a beruházás megvalósul, megoldják zúzott kővel. 

Borhi Zsombor alpolgármester az Ön távollétében ismételt interpellációmra adott válaszként elmondta, hogy megkezdődött a zöld fűtőmű megvalósítása. Amint befejeződnek az érintett szakasz kivitelezési munkái, a kerékpárút zúzott kő borítást kap.” 

Borhi Zsombor alpolgármester az Ön ismételt távollétében 2023. január 27-én az alábbi választ adta: „a kerékpárút ezen hiányzó szakaszára a közbeszerzési eljárás előkészítése folyamatban van, az eljárás hamarosan kiírásra kerül. A beruházást a közbeszerzési eljárás eredményének függvényében tervezik megvalósítani.”

Borhi Zsombor alpolgármester az Ön távollétében a korábban adott válaszát fenntartotta és kiegészítette azzal, hogy: „A teljes beruházást a közbeszerzési eljárás eredményei és a TOP források rendelkezésre állása függvényében tervezik megvalósítani.”

2024.05.06-án tartott lakossági fórumon a polgármester kijelentette: „június 20-án kiírják a közbeszerzést a kivitelezésre.” Bizottsági ülésen feltett kérdésemre a válasz: „megcsúsztak”, nem írták ki a megjelölt határidőre a közbeszerzést. Tapasztalatlan megválasztott képviselő is elhitte az ígéretet és bejelentette, hogy ő elintézte a kerékpárutat.

Melyik napon készül el a Biomassza fűtőmű és a MOL kút közötti rövid zúzottkővel kialakított ideiglenes kerékpárút, ami évtizedek óta hiányzik? Melyik napon közlekedhetnek biztonságban Kaposfüredre, illetve Toponárra az itt élők kerékpárral? 

Mikor írják végre ki a 2024. május 6-án lakossági fórumon 2024. június 20-i határidőre vállalt közbeszerzést? Jár-e bocsánatkérés az itt élőknek? Miért nem tájékoztatták a helyi sajtón keresztül az itt élőket?

Várjuk tényszerű válaszát.” Azóta is……

Felszólalásaimon túl írásban benyújtott dokumentumok:

https://nadrai.hu/kepviseloi-munka/laktanya-mol-kut-kozotti-zuzott-ko-interpellacio

https://nadrai.hu/index.php/kepviseloi-munka/furedi-laktanya-mol-kut-kozotti-zuzott-kovel-boritott-ut-interpellacio

https://nadrai.hu/kepviseloi-munka/laktanya-mol-kut-kozotti-zuzott-ko-hol-tart-az-igeret-sokadszor

https://nadrai.hu/index.php/kepviseloi-munka/interpellacio-mol-kut-es-laktanya-kozotti-zuzott-kore-tett-igeretekrol

https://nadrai.hu/kepviseloi-munka/laktanya-mol-kut-kozotti-zuzott-ko-hol-tart-az-igeret

https://nadrai.hu/kepviseloi-munka/laktanya-vegeig-tarto-ut-es-mol-kut-kozotti-150-m-es-szakasz-3-kerdes

https://nadrai.hu/index.php/kepviseloi-munka/evek-ota-lakossagi-igenykent-jelentkezo-furedi-laktanya-vegeig-levo-szilard

Ezeken túl számos napirendi pontnál szólaltam fel a Kaposfürediek és Toponáriak biztonságos közlekedése érdekében, mind a kerékpárosok és gyalogosok, mind a gépkocsivezetők kérésére.

A sorozatos ígérgetések, mellébeszélés utána a 2024-es választási kampányban már az átveréshez, politikai ígérethez, szimpla hazugság eszközéhez nyúlt. Amit tudatosan nem is akart betartani. Erre utal, hogy ezek évtizedek óta lakossági igények és soha nem tartotta a szavát ezzel kapcsolatban, amire az interpelláció is utalt.

 

Mit jelentetett meg ÖN a helyi portálokon hírnek beállítva, ami szó szerint ugyanúgy jelent meg minden portálon?

2024.05.07.

kaposvarmost

A polgármester a jövőbeni terveket illetően elmondta, a legfontosabbak között szerepel a kerékpárút kialakítása Kaposfüred és Kaposvár között. A lakók nagy örömére kijelentette: június 20-án kiírják a közbeszerzést a kivitelezésre.

https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2024/05/07/kaposfureden-kezdodott-a-kaposvari-beszelgetesek-sorozat.html

hetvennégy00

A polgármester a jövőbeni terveket illetően elmondta, a legfontosabbak között szerepel a kerékpárút kialakítása Kaposfüred és Kaposvár között. Kijelentette: június 20-án kiírják a közbeszerzést a kivitelezésre.”

https://www.facebook.com/photo/?fbid=993839855642646&set=pcb.993841805642451

https://www.facebook.com/profile/100063620616116/search/?q=Kaposf%C3%BCred%20ker%C3%A9kp%C3%A1r%C3%BAt

 

 

 

2024.05.15.

kaposvámost

„Két új kerékpárút épül Kaposváron. Az egyik a Raktár utcai körforgalomtól Kaposfüredig, a másik a Guba Sándor utcában, a Kaposvári Villamossági Gyártól Toponárig tart majd – jelentette be szerdai sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester.”

Még ebben az évben folyatódik a kerékpárutak építése két új szakasszal. Az egyik a Raktár utcai körforgalomtól Kaposfüredig, a másik Kaposvári Villamossági Gyártól Toponárig tart majd, érintve az egyetemet. A kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzés folyamatban, az építkezés már ősszel elkezdődhet – hangsúlyozta a városvezető.”

„A Kaposfüredre vezető kerékpárút 1116 méter, míg a Guba Sándor utcából induló Toponárig tartó szakasz 1223 méter hosszú lesz.”

„Nagy Attila önkormányzati képviselő üdvözölte a beruházást. – Régóta várjuk már ezt a fejlesztést, hiszen, ha elkészül a beruházás, akkor biztonságos körülmények között lehet majd kerékpározni ezen a szakaszon.”

„Vörös Péter a MATE Kaposvári Campus főigazgatója, a toponári városrész önkormányzati képviselőjelöltje úgy fogalmazott: régi vágyuk vált valóra. – Ez jó hír a toponáriaknak és az egyetemistáknak egyaránt...”

https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2024/05/15/kerekparut-vezet-majd-kaposfuredre-es-toponarra.html

 

Élve a Mötv. 32.§ (2) bekezdés c) pontjában foglalt jogommal kérem, hogy ezen írásban benyújtott hozzászólásomat a jegyzőkönyvhöz csatolják.