Kontrássy u. 6. visszavásárlási jog
KÉPVISELŐI KIEGÉSZÍTŐ JAVASLAT
Előterjesztés önkormányzati vagyont érintő jogügyletekről
kiegészítő határozati javaslat:
….Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése úgy határozott, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata él a Fifty Invest Kft. részére értékesített, Kaposvár, Kontrássy u. 6. ingatlan vonatkozásában a visszavásárlási jogával.
Felelős: Szita Károly polgármester
Közreműködik: Balogh Beáta gazdasági igazgató
Határidő: 2025. augusztus 31.
INDOKOLÁS
Javaslom, hogy amiért a korábban benyújtott interpellációimra adott válaszok nem feleltek meg a valóságnak, (ennek ellenére a Közgyűlési többség azokat elfogadta) és a Kontrássy u. 6. alatti ingatlan állapota évek óta romlik, mivel a vevő nem kezdte el a beruházást. Az önkormányzat éljen visszavásárlási jogával. Az általam korábban javasolt, a Közgyűlés által megszavazott módosítás alapján nem két évre, hanem határozatlan időre rendelte el a Közgyűlés a visszavásárlási jog kikötését, így ez a joga megvan az önkormányzatnak.
Több kérdésemre három kezdési időpontot mondott a válaszadó a Közgyűlésen, ezek egyik sem valósult meg.
Két éve 2023-ban adott válasz a jegyzőkönyv szerint:
Borhi Zsombor alpolgármester: „a Kontrássy 6. sz. ingatlan a Fifty Invest Kft. részére értékesítésre került. A képviselő úr interpellációjától függetlenül kapott választ. E szerint a 9 lakás felét tervezőasztalról kívánják értékesíteni. Az elkészült látványtervekkel reklámozzák a lakásokat. Pár hét múlva elindul az értékesítési kampány. Az ingatlan értékét szakértő határozta meg. Kiegészítette még, hogy egyeztetett a céggel nemrég, várhatóan márciusban elkezdik felállványozni és megkezdik a felújítást.”
Élve a Mötv. 32.§ (2) bekezdés c) pontjában foglalt jogommal kérem, hogy ezen írásban benyújtott hozzászólásomat a jegyzőkönyvhöz csatolják.