Napirend utáni hozzászólás 2022.11.24. szolidaritás

Kedves Kaposváriak!

2022. évet a két éve tomboló koronavírus járvány folytatásaként kezdtük, már hatósági áras volt pár alapvető élelmiszer és az üzemanyag, az elszabadult áremelések miatt. Több mint négyszáz kaposvárit vesztettünk el a járvány miatt, sokan nem jutottak a megszokott rendben orvosi ellátáshoz. Szégyen, hogy ma sincs közzétéve az áldozatok pontos száma. Civilizált országban egy település emlékoszlopot állít az áldozatoknak. A Közgyűlés többsége elutasította a polgárok általános tesztelését, csak az önkormányzati alkalmazottak számára sikerült elérni a tesztelést. Keleti szomszédunkat, ahol magyar kisebbség él katonai invázió, helyenként népirtás, menekülthullám sújtja. Felszólalásomra először kitérő, de másnap konkrét pénzügyi támogatást nyújtott Kaposvár két korábban is támogatott beregszászi településnek Gút és Rafajnaújfalunak.

          A gazdasági válság és az energiaválság gyors intézkedéseket igényelt, ahogy korábban a járvány elleni védekezés is. Az itt élők csak sodródtak, hiába kezdeményeztem a válságkezeléshez szükséges tervek nyilvánosságra hozatalát, maradt a megszokott elhallgatás, és a tényekkel szembeni kinyilatkoztatás. A gázáremelést rezsicsökkentés csökkentésének nevezték, a bezárásokat átszervezésnek, az infláció pedig jelzőket kapott, mintha lenne értelme. Először háborús, majd szankciós, de ha ráunnak az emberek van még lehetőség bővíteni, csak értelme nincs. A kenyér, vaj, sajt és minden más csak drágul.

          Magyarország versenyképessége az alacsony bér, mondta az iparkamara elnöke. A leszakadó régiókban, mint Kaposváron és környékén még rosszabbak a bérek, amely olyan prést jelent a folyamatosan emelkedő árak miatt, hogy nő azon családok száma, ahol 20-án már nincs pénz. Ebben az időszakban a 4 városi vezető milliós havijának több mint 300.000 Ft-os emelése történt és még kellett hozzá 260.000 Ft cafetéria is. A céges kocsiról pedig nem mondtak le, amelyikbe drágább üzemanyagot vehetnek az itt élők.

A Közgyűlés kétszer módosította a jövedelemhatárokat a rászorultság miatt a szociális rendeletben, amely az infláció miatt folyamatos változtatást igényel. De ez mellett luxusberuházások és pénzszórások vannak jelen a válság idején, 1,2 md-ért még nem működő közbringarendszer és 73 milliós újabb görpark beruházás borzolja a kedélyeket. Miközben 4 postát zárnak be.

Diák lázadással kezdődik mindig a gyökeres változás, olyan korosztály tiltakozik, amelyik nem simult bele a megalkuvó hétköznapokba, nem viselik el a kudarcot és kitörnek. NINCS TANÁR, NINCS JÖVŐ!

A város egyre jobban távolodik a felelősségvállalástól, a következmények belátásától. Ha a hitelesség oda és nem lehet hinni a kimondott szavaknak, akkor nem lehet megállítani a romlást.

NINCS ÖSSZEFOGÁS, NINCS EGYFORMA TEHERVÁLLALÁS, NINCS EGYÜTTGONDOLKODÁS, CSELEKVÉS, ÍGY NINCS KÖZÖS JELEN ÉS JÖVŐ SEM LESZ!

2023-ban két fő feladata lesz a városnak, a nélkülözők segítése és a város működtetése. Ehhez azonban szakítani kell a 2022-ben kiugró négy városvezető és polgármesteri megbízottak több mint 100 milliós éves kiadásával, mert a város ezt nem bírja el, sem pénzügyileg, sem erkölcsileg.

Nagyobb nyilvánosságra, tervezhető döntésekre, szolidaritásra van szükség. A 2023. évi költségvetésnek ezt kell tükröznie, látni akarják az itt élők, hogy Kaposvár pénzügyi tortájából, ki mekkora szeletet kap. Egyensúly esetén lehet csak esélye az összefogásnak és enélkül nem megy.

Advent első vasárnapja lesz a héten, minden itt élőnek áldott karácsonyt és békés új esztendőt kívánok!

Köszönöm, hogy meghallgattak, remélem nyitott szívvel és értelemmel tették.