Rend vagy káosz? Önkormányzati iskola kontra államosítás.

Utolsó csepp a polgári engedetlenség. Amikor a tiltakozó aláírások, tüntetések nem vezetnek a közakarat győzelméhez. Amely erőszakmentes és erkölcsi alapon igazságtalan vagy alapjogot sértő jogi norma, intézkedés ellen lép fel. Mi van, ha a polgári engedetlenség sem éri el a célját? Ezt kell alaposan megfontolnia a döntéshozónak, akivel szemben ez egy bizalmatlansági indítvány. Nem képviseli a polgárok akaratát, akkor számukra haszontalan.

Nem követendő a kirekesztő jogalkotás, mert akkor a jogon kívüli eszközök maradnak. A jog korlátokat jelöl ki, a jogon kívül nincsenek korlátok. Ezt kell mérlegelni. A közakaratnak megfelelő jog vagy a közakaratot semmibe vevő jogalkotás.

A Tanár

Miért olyan fontos ez ma Magyarországon? Minden foglalkozásnak megvan a maga gondja, de erre mindenki odafigyel. Miért? Mert a szüleink, nagyszüleink, testvéreink, gyerekkori barátaink és a szomszédokon kívül a tanáraink határozzák meg egész életünk érzelmi, lelki működését. Vannak kedvenc tanárok és utált tanárok. Az egyik előre vitt, megerősített, a másik visszavetett, gátlást okozott, de mindegyik hatást gyakorolt.

A romboló személyiség éppúgy hatást gyakorol, mint a szigorú és következetes, aki biztonságot nyújt. Talán ez utóbbi, a biztonság érzése miatt gyakorol olyan hatást a későbbi életemre, hogy van mit megköszönni neki minden alkalommal, ha belépek a temetőbe. Megér egy imát. Az előbbi tanár, aki gátolt, olyan falat emelt, amelyet át kellett törni. Hatalmas erőt adott. Soha nem köszönt vissza az utcán. Évekig próbálkoztam, a nem haraggal élek elvet megvalósítandó, de megtanított, hogy az ilyen embert ki kell zárni az életünkből. Régóta már nem köszönök, de fürkésző tekintette mutatja az Ő tanítási módszerét. Kemény embert faragtam belőled, erősebb vagy mint én és sokkal többre vitted. A velem való harc a tanításom. Azóta is a tisztességtelen embert kizárom az életemből, akkor nem okozhat kárt, ártó cselekedete önmagát rombolja, ha nem is veszi észre egy ideig.

A harmónia tanára, a legmagasabb szint, egy törékeny, szelíd hangú, valódi tündér. Aki mosolyával jelzi, mikor mondok jót és mikor rosszat. Majd kérdő szemekkel várja a magyarázatot, hogy valóban értem-e, miért jó az egyik és miért rossz a másik válasz. Ő tudást adott harmóniával, nem várt hálát, Ő volt hálás. Hivatása mestere olyan természetességgel, hogy talán nem is ismer meg, amikor köszönünk egymásnak. - Biztos tanítottam az urat. – gondolja magában. Mosolya a régi, nem vár rajongást. Sorban áll a postán, megküzd a betegséggel, bosszankodik a boltban az árakon. Velünk él, az életünk része. Ő gyakorolta a legkisebb hatást az életemre, mégis minden gyereknek csak ilyen tanárt kívánok. Tudást, rendszert, gondolkodást tanított.

Ezért olvasom mostanában először a tanárokkal kapcsolatos híreket. Úgy érzem, mintha egy természetfilm csatornán kihalófélben lévő faj megmentéséről lenne szó. Amikor látjuk az értéket, látjuk a rájuk leselkedő veszélyeket és tudjuk nélkülük hiányzik majd valami fontos a világból. Önkéntesek a közösségi hálón szerveződve mennek visszavonszolni a partra vetődött bálnát. Belső erkölcsi indíttatásuk olyan erős és mélyről fakadó, hogy komoly áldozatot képesek hozni egy célért. Ez az erő a neveltetésből táplálkozik, belső hit, szülői ház, bölcsőde, óvoda, iskola, és a közösségek (barátok, társak, kollégák) szabályai. Ez az erő, amely sokakat vezet most, hogy a tanár méltó módon dolgozhasson, a gyerekeket pedig hagyják békén. Hagyják meg a tanáraikat, akik tanítanak és nevelnek. Elvenni egy gyerektől a tanárát erővel komoly sebet ejt, mert nem a tanára hagyta el jobb fizetésért, nem a sok pályaelhagyó, országelhagyó egyike. Ez elszakítás, amely tehetetlen dühöt vált ki.  Egy kép elevenedik meg: Holt költők társasága elbocsájtott tanár búcsúja az osztálytól, a padokon álló egyenes gerincű, és az ülve maradt lehajtott fejű diákok. A csendes távozó tanár, valamint a helyét átvevő félelemtől és szégyentől üvöltő pedagógus.

Hát erről van szó, egy ember megalázása és a többiekre gyakorolt hatása.

Végül egy fontos rendszerbeli probléma, amely most még látványosabbá vált, az elhibázott államosítást. A tanárral szemben a munkáltatói döntést nem az igazgató hozza, akkor (mi) az az iskolaigazgató? Még a postás szerepe sem az övé, az állami iskola tanárai egy arctalan hivatal döntésétől függnek, akiket nem a közösség választott. Amíg önkormányzati iskolák voltak volt arca a döntéshozónak, az iskola igazgatója megkerülhetetlen volt, az igazgató felett ott volt az őt kinevező és elbocsájtó hatalommal bíró képviselő-testület, akiknek tagjai a választókat képviselték. Egy iskolaigazgató tudta, ha nem a közösség érdekében hoz döntést a képviselő-testület elküldi, mert a képviselők sem maradnak képviselők, ha eltűrik az önkényeskedő iskolaigazgatót. Az önkormányzati iskola több évtizeden keresztül működött, az államosítás pedig hatalmas károkat okozva bukott meg néhány év alatt, azóta hosszú agóniáját követjük tehetetlenül. Ezt a rendszer szintű problémát kell megoldani. Vissza kell adni a helyieknek az iskolákat, hogy helyrehozzák az állam által ejtett sebeket. Egy önkormányzattal szemben elég az aláírásgyűjtés, buta helyi vezetők esetén a tüntetés, de polgári engedetlenség fel se merülne. Így érthető meg, mi az a polgári engedetlenség.