Végre itt van Karácsony
Volt egyszer egy szociális foglalkoztató, ahol értelmi sérült felnőttek egy hosszú munkapad két oldalán ülve, fonalat kis orsókon gombolyítottak. Kedves, de néha félelmetes emberek voltak egy kisgyerek szemével. Amikor a nagyszüleim nem voltak itthon, hogy vigyázzanak rám, mint a többi gyerek édesanyámmal mentem dolgozni. Az ő irodájából nyílt ez a kis műhely. Bámulatos módon érezte meg minden rezdülésüket, hangulatváltozásaikat. Hol dicsérni, hol vigasztalni, hol határozottan beszélni kellett velük. Felnőtt gyerekek voltak. Nem volt még önálló intézmény, egyedül foglalkozott velük. Amikor a visegrádi bobpályán egyik alkalommal a feltorlódott sorban találkoztam értelmi sérült gyerekekkel, a pályát üzemeltetők a gyerekek biztonsága érdekében nem engedték őket, hogy egyedül csúsznak le. De a két kísérőtanár kevésnek bizonyult, így felajánlottam, hogy két gyereket én is leviszek. Emlékszem az önfeledt arcokra, és a játék végén milyen nehéz volt őket megnyugtatni és betessékelni a buszba.
Amikor megkaptam az előterjesztéseket először a szociális rendeletet kezdtem el olvasni, amelyet még Budai Marika irodavezető asszony szerkesztett, akivel régen együtt dolgoztam a gyámügyi csoportban és azóta is jó barátok vagyunk. A mostani módosítás már Soványné Anita irodavezető asszony munkáját dicséri. A kismama bérlet, és a lombikprogram támogatásának kiszélesítése a szociális ágazatban dolgozó munkáját dicséri. A módosítás azonban kiterjedt az értelmi sérültek karácsonyi egyszeri juttatásának átalakítására, amely az Erzsébet utalvány megszüntetése miatt forintban történik a jövőben. Irodavezető asszony a bizottsági ülésen feltett kérdésekre válaszolva tisztázódott, hogy 35 főt érinthet a döntés, és 2015-től 10.000 Ft volt ez a juttatás. A Népjóléti Bizottság tagjai egyhangúlag támogatták azt a módosító indítványt, hogy duplájára emeljük ezt az összeget. A javaslathoz csatlakozott a Pénzügyi és a Jogi Bizottság is. Köszönöm a támogató szavazatokat és a Városháza kollégáinak segítő hozzáállását.
Az általam benyújtott három módosító indítvány közül ez volt számomra legfontosabb, ezért írtam le ezt a kis bevezetőt. A Városházán dolgozók illetménykiegészítésének visszaállítása a korábbi szintre, valamint az emelkedő temetési költségekhez a kaposváriak részére adott juttatás megemelése még vissza van. Ezeknél se nemmel szavazott a képviselők többsége a bizottságokban, csak tartózkodtak, ami finom különbséget jelent. Ilyenkor általában saját javaslattal szoktak élni, különben nemmel szavaztak volna.