Járványhelyzet: alapellátás - kórház

Az egészségügyi alapellátás és a kórház között a járványhelyzetben nincs kapcsolat állítja a kórház főigazgatója. Sem az Ön veszélyhelyzet alatt tett intézkedéseiről és helyzetelemzésről szóló tájékoztatójában, sem a Semmelweis napon erről nem hallottunk semmit.

Tájékoztatójában a következőket írta: „A védekezés eredményességét mutatja, hogy a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban mindösszesen 168 főt vettek fel koronavírus fertőzés gyanújával, amelyből összesen 7 fő esetében bizonyosodott be a betegség. A járványnak kaposvári áldozata nem volt.

Azok, akik koronavírus okozta tüneteket mutattak, vagy a pozitív mintavételt követően egészségi állapotuk kórházi kezelést nem igényelt, vagy külföldről tértek haza városunkba a tiszti főorvos határozata alapján hatósági házi karanténba kerültek, és nem hagyhatták el lakásukat. Amennyiben nem volt olyan családtagjuk, aki segített volna a bevásárlásban, úgy akkor róluk az önkormányzatnak kellett gondoskodni. Ezt a feladatot a Családsegítő Központ látta el. Kaposváron 2020. június 15-ig 441 fő került hatósági házi karanténba. „

A Kórház vezetői a Szabadegyetem keretében az alábbi tájékoztatást adták: „2400 beteg volt májusban 56.000, aki már átesett a fertőzésen Magyarországon a kutatások eredménye szerint, nagyságrendileg 1000 fő lehetett, akik átestek a fertőzésen Somogyban.” Az orvosi vélemény alapján: „…az hogy kevesen fertőződtek meg, tesztelési kérdés is.”

A Kórház vezetői elmondták, hogy folyamatosan tájékoztatták/ják az önkormányzatokat hírlevélben.

Főigazgató asszony által kiemelt intelmek, pedig a következőek:

„Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk”

Kiemelte, hogy egy-két hetünk van vissza, hogy idős krónikus betegekhez eljusson a vírus, ők kerülnek majd kórházba.

„Ha nem vagy hajlandó, hogy változtass az életeden nem lehet rajtad segíteni”  idézte Hippokratészt a főigazgató.

Polgármester úr kérdezem:

Mi az oka, hogy az alapellátás és kórház között nincs kommunikáció? Mit tett annak érdekében, hogy ez megvalósuljon tekintve a második hullámban vagyunk hetek óta?

Mi a reagálás az alapellátásban dolgozók részéről a főigazgatói felhívásra?

Napirend utáni hozzászólásomban 2020. június 25-én kértem, hogy a kaposvári adatokat hozzák folyamatosan nyilvánosságra a hiteles és pontos tájékoztatás követelménye alapján, különösen, hogy a költségvetésben erre a célra 200.000 Ft-ot elköltöttek.

A kórház, az alapellátó rendszer, az iskolák és a népegészségügyi adatszolgáltatás alapján mikortól és hol közlik a kaposvári adatokat naponta?

A választ sajnos 30 éves gyakorlat után írásban nem kaphatom meg. Úgy látszik sokszor kérdezek. Eddig mindig korrektül megkaptam.

A válasz röviden, itt is minden rendben van, a válaszadó tehetetlenül vár az állam intézkedésére, de figyeli a híreket. Nem beszélt a válaszadó arról, amit a júniusi napirend utáni felszólalásomban követeltem, hogy a védekezési tartalékból a házi orvosi rendelőkben legyen elegendő elosztva, ne kelljen igényelni. Az orvos dolga a gyógyítás.

Nem hivatalos közzétett adatok szerint szeptember 27-én a megyében 24 fővel több fertőzött van, mint előző nap, és 125 fővel több, mint hét nappal ezelőtt. Kellenek a napi hivatalos kaposvári adatok, a kórház, házi orvos, iskola stb. naponta jelent!!

Csatolmányok: