CSIZMUS

      Közel egy időben kezdtük a Városházán, ahol negyedszázadot dolgozott a szociális szférában. Nem egy irodai jogalkalmazói munka ez, hanem járni kell a várost, látogatni az ügyfeleket. Ott volt a választási iroda jegyzőkönyv-vezetőjeként, minden választáson, népszavazáson, fegyelmezetten, hozva azt a precizitást, amelyet a szakterületén nyújtott. De ott volt 2005 augusztusában köztünk az árvíz idején is, felmérve, kinek van szüksége segítségre vagy akár egy pohár meleg teára.

     Egy biztos pontként gondolok Rád. Bali Erzsivel ketten munkában, ünnepeinkkor, nyugdíjas évek alatt. Jó páros, akik erősítik egymást. Mert, akit megszeretett, ahhoz ragaszkodott. Szigorú tekintet, vajszív és vidám természet. Nem bírta a kamut, a nem igazit. Ösztönös érzéke volt felismerni a valódi rászorultat, akiért mindent megtett, amit a jog engedett. Nem a jogszabály könyörtelen végrehajtója volt, a méltányossági jogkör gyakorlása mellett, a jogszabálymódosítás szükségességét is jelezte. Mert nem lehet minden élethelyzetre szabályozást alkotni. A bérek, nyugdíjak értékvesztése kiköveteli a jogosultsági jövedelemhatárok módosítását, különben nem lehet igazságos döntést hozni. A szociális szférában a jogszerűség mellett az igazságosság elengedhetetlen feltétele a döntés elfogadásának. Nem volt rest kérdezni, vitatkozni sem. Képes volt meggyőzni és meggyőzhető volt, nem volt előtte áthatolhatatlan fal.

       Felfoghatatlan, hogy már az égi hivatalban vagy. Az elmúlt évtizedekben sok kollégától búcsúztunk, utoljára Hartner Ruditól, akit az egész város ismert. Csizmusra - a legnagyobb szeretet jeleként becenév is megillette – a régi Városházán és a szociális intézményekben dolgozó kollégák mellett korábbi ügyfelei is emlékeznek. Aki segít átjutni egy nehéz időszakon, annak a nevét nem felejtik el. Ahogy egy védőnő, bölcsődei gondozó, óvónő, dajka, orvos, ápoló, tanító, tanár, pap nevét megjegyzik, a szociális ügyintéző nevét sem felejtik az ügyfelei. A nyugdíjas évek alatt is köszöntik az utcán. Csizmus az ügyfelei sorsát fejben tartotta az évtizedek alatt, ismerte a családi körülményeiket. A nélkülözők, az átmenetileg megszorultak élethelyzete befolyásolja az ember hangulatát, de Ő megtanulta, hogy segíteni hosszú éveken keresztül akkor tud, ha az élet jó dolgait is meglátja.

   Szerette kollégáit, szeretett velük kikapcsolódni, és ünnepelni is nagyon tudott. Nevetése, hangja, mozdulatai megmaradnak. Emlékezzünk rá, úgy, ahogy megismertük, kipillantva a szemüvege felett szigorúan, majd elmosolyodva. Ég veled Csizmadia Marika, ég veled Csizmus!