Pirka Zoli, emlékezésül

Gyerekkori barát, Pirka

Apámnak két gyerekkori barátja volt, most már mind a hárman az égi grundon rúgják a lasztit. Pirka a családi asztalnál ült hétköznap és ünnepnap. Nagyanyám és nagyapám családtagnak tekintette, mert a gyerekek barátai valóban családtagok. Akikért aggódni szoktak, akik után mindig érdeklődtek, akik előtt mindig nyitva volt a NADRAI ház. Zoli bármikor betért a kávét úgy kapta, ahogy megszokta, abból a csészéből, amiben megszokta. Tudta hol talál cigit, gyufát, hamutálat.

              Mindkét családnak volt kék bogárhátúja, a két kocsi között egy év volt. Pirka autója volt a menőbb, még elöről nyílt az ajtó. Később egy Trabanttal hóviharban mentünk együtt Bécsbe, a hó kavargott a hátsó ülésnél, a hideg ellen pokróccal védekeztünk. Kalandos út volt, de végig röhögtük, velük elengedtek.

Emlékszem, amikor hárman mentünk a Keletibe elbúcsúzni Török Leheltől a Táncsics TANÁRÁTÓL, aki mindhármunknak tanári példaképe volt. Miközben gyalogoltunk végig a Fő utcán, ha valami eszébe jutott, megállt és beszélt. Apám csak rám nézett és tudtam, nem illik szólni vagy sürgetni, még temetésre sietve sem. Zolinak meg kellett állnia, ha beszélt, hogy a szemünkbe nézhessen, séta, pláne rohanás közben neki nem ment a társalgás.

Nem csupán családi barát, de a Nemzeti Bankban kollégák is voltak apámmal. Akkor még csak egy bank volt. Apám anyai nagyanyja és apai nagybátyja is a bankszakmában dolgozott, más idők voltak, a készpénz világa. A pénz olyan, mint fegyvert tartani, tudni kell vele bánni és nem szabad a hatalmába kerülni. Nem minden ember alkalmas hatalmas trezorokban vaskos pénzkötegekkel bánni.

A munka mellett jó társaság alakult a kollégákból, kirándulások családostól, amelyek a gyerekkori élmények részei. Sok minden jut eszembe a szomorú hír hallatán. Egy generáció, az előttünk járó generáció elköszön, akik a háború utáni években születtek. Számukra a háborús és a hadifogságról szóló történetek meghatározóak voltak. Diktatúrában a megszállás alatt nőttek fel, megélték gyerekként a forradalmat, majd megtanulták, hogy van a valóság és a propaganda, amely azt elhazudja.

Mégis boldogan éltek, mert ott voltak a közös élmények, az egymásért való kiállás, a szeretet. Számomra egy huncut mosolygós arc marad, az ugratásokkal, kéretlen tanácsokkal és százasokkal. Itt egy százas, menjetek fagyizni, MOZIBA! Nagyon csinos! Ha összefutottunk az utcán vagy bementem a bankba, mindig adott pénzt, majd ment apámhoz és bevasalta. Hazaérve visszaadtam apámnak, mivel a nyári munkákból keresett pénz elég volt zsebpénzre. De a játék közöttünk örökre megmaradt. Isten veled Pirka Zoli!